2014. április 24.
A véletlen elképesztő furcsaságokat tud produkálni. Úgy alakult, hogy ebben az évben már harmadik alkalommal látogattunk fiatal, csinos, rendkívül tehetséges és egyben okos festőnők műtermébe, ahol a művésznők kalauzoltak bennünket.
[2014. január: látogatás Hámori Anettnél (1985-); 2014. április elején: Naomi Devil – Ördög Noémi (1987-) tárlatvezetése a „Virtaura” című kiállításán a Próféta Galériában; és most április végén Herbert Anikó (1984-) kiállítása.] Meg kell becsülni az „okos, széles látókörű, fiatal festő” minősítést. Emlékezzünk csak rá, az elmúlt években hány tehetségesnek ígérkező fiatal művésznél nem mondhattuk el ugyanezt, sőt, némelyikük jóformán meg sem tudott szólalni, a világra való nyitottságukról nem is beszélve. Ezúttal sajnálatosan kevesen voltunk, hisz ki tudja, lehet, a jövő egyik nagy festőegyénisége szárnypróbálgatásának lehettünk a tanúi.
Amikor megérkeztünk a Váci út 152-156. alá kiderült, hogy kissé át kell értelmeznünk a műterem-látogatást. Mert műterem ugyan volt, de az nem Herbert Anikóé, hanem Szurcsik Józsefé és két társáé, Herbert Anikó lehetőséget kapott itt egy egynapos kiállításra.
Nagy megtiszteltetés egy fiatal, pályafutása legelején járó művésznek, hogy a „mester” átengedi tágas műtermét egy kiállítás erejéig a tanítványának.
Herbert Anikó
Herbert Anikó az egri főiskolán végzett két éve. Művészeti tanulmányait is Egerben, az Eventus Művészeti Szakképző Iskola elektronikus grafika szakán kezdte. 2006-ban felvételt nyert az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti tanszékére, ahol 2010-ben szerzett diplomát vizuális-kommunikáció szakon. Szurcsik, Bukta, Földi Péter voltak a tanárai. Tanulmányait 2010 őszén a Főiskola vizuális és környezetkultúra mesterszakán folytatta.
A főiskola befejezése után Bécsbe vezetett az útja, de ott nem érezvén jól magát, Pestre költözött és azóta itt lakik és alkot.
Anikó beszélt nekünk gyermekkoráról, szüleiről, az otthoni vidéki, falusias környezetről. Békés kisvárosban született, a házuknál tartottak állatokat, és amikor reggelente futott a Kőrös-parti gáton, gyakran találkozott a legkülönfélébb állatokkal. Ennek, valamint Földi Péter munkáinak hatására képein gyakran szerepelnek állatok. Művészetére nagy hatással van irodalom szeretete, különösen Pilinszky János (1921-1981) költészete.
Boldogsághelyek
A békés, gondtalan gyermekkor, a békési otthon volt az inspirálója a vidám, színes hangvételű Boldogsághelyek című sorozatának, melyen néhány boldog pillanata helyszínét festette meg. Ezeken a képeken saját lábfeje előtt szerepelnek a motívumok, a képek köré dobozokat rajzolt és a dobozok kezelésének módjára utaló piktogramokat. Az egyik képen egy elhunyt liba hever a lábai előtt, ő Márti. Nem Márton, mint a Márton napi kacsa, hanem Márti, mert tojó volt szegény, nem pedig gúnár.
Amikor először rábukkant a boldogsághelyek kifejezésre, túl sziruposnak vélte, de később rájött, hogy ez a fogalom jószerével az egyetlen, amely a boldogsággal kapcsolatban érvényes. Mostanában a szélesen hömpölygő, tartós öröm ritka madár, de szép, emlékezetes pillanatai mindenkinek vannak, nem csoda, hogy azok helyszínei is erősen belevésődnek az emlékezetbe. És lehet ez bármi, egy buszmegálló, ahol valaki gyönyörű, szélfútta perceket élt meg, vagy egy szőlőlugas, ahol egy szorgos őszi árnyék terült a lábai elé.
Világhiány I. Világhiány II.
Figuráit általában önmagáról mintázza, de nagyobb jelentőséget tulajdonít a környezetnek. A művészet annyira beleépült a hétköznapjainkba, hogy azt már észre sem vesszük. Anikó pont erre a hétköznapiasságra hivatkozott, „egy emberről sokkal több mindent elmesél a környezete, mintha egy arcképet festenénk róla”. Tulajdonképpen erről is szól a 2014. évben készült „Világhiány” című sorozata, 13 db. 22×32 cm méretű, vegyes technikájú alkotás.
A Világhiány címre József Attila nyomán jutott. József Attila az elidegenedést nevezte világhiánynak, azt gondolva, hogy ez a fogalom érzékletesebben fejezi ki e sivár léthelyzetet. A költő a világhiány megoldását a művészetben látta, a műalkotást a „világhiány” feloldási lehetőségének tartotta, és a művet olyan teremtett világként szemlélte, amelyben megmutatkoznak a nagyobb világ törvényei.
„A világhiány számomra mást jelent. – írja Herbert Anikó – Hiányolni a körülöttem lévő világot furcsa, de gyakori, sőt, lehet, hogy néha én is hiányzom a világnak. Nem az embereknek, hanem az egésznek. Mikor úgy érzem, nincs sok értelme a tennivalóknak, amikor nem érdekel, csak állok a lábamon és igyekszem nem felbukni, hanem előre menni, akkor nagyon közel érzem magamhoz a világhiányt. Amikor azt hiszem, hogy a világot a részei alkotják, egy szobát a bútorok, egy könyvet a lapok. Mikor túl sok a valóság.
A művészet tehát azért (is) van, hogy a sok valóságba egy kis életet leheljen. József Attila ihlettel küzdött a világhiánnyal. Christopher McCandless pedig egy nagy utazással.
Szeretem az ilyen szavakat.”
A 13 darab A4-es kemény rajzolólapokra felfogatott képek egy csoportban, piramis alakban voltak a fara felhelyezve. A többnyire állatok, tyúkok, birkák, szarvasok fehér sziluettjében a magzatokra jellemző összekuporodott tartásban láthatók az emberalakok foltjai, de két képen már feltűnik az állatok helyett Magyarország sziluettje is.
Ezen kollekció képeinek áthallása van. A művek jelzik, hogy mostanában a jelenben élve is a múltban bolyongunk, vagy a jövőt firtatjuk, ahelyett, hogy megtalálnánk a jelenben a jelent, az éppen aktuális világban az éppen aktuális világot. De most világhiány van.
Nagy visszhangja volt az idén februárban a Galéria IX.-ben rendezett „Szándékos vakság” c. kiállításának. A szándékos vakság (willful blindness) egy Amerikában használatos jogi kifejezés, mely szerint, ha létezik egy információ, amelyről valaki tudhatna, sőt tudnia kellene, de valahogy úgy intézi, hogy mégse tudjon róla, akkor a törvény úgynevezett „szándékos vakságot” állapít meg az esetében. Ilyenek például a banki jelzáloghitel, a katolikus egyház gyermekmolesztálási ügyei, az iraki háború és a politikai élet esetei. Az emberek kicsit becsapják magukat, ők így is boldogok tudnak lenni.
A kiállítással kapcsolatban Anikó a következőket nyilatkozta a Lendület Magazinnak.
„Szerintem, ha harcolsz valami ellen, azzal azt erősíted. A szembenézés nem éppen kellemes, de célravezetőbb. Bizonyos körülmények miatt mindnyájan szándékos vakságban szenvedünk, ami nem tudom, hogy jónak vagy rossznak aposztrofáljunk inkább. Szenvedünk a hétköznapokban a félelemtől, a megszorításoktól, hiábavalóságtól, hogy nem változik semmi és valljuk be ez leblokkoló hatású.
A projektem és annak fogalma már lassan egy éve foglalkoztatott. Külföldön dolgoztam, de közben rájöttem, hogy csak itthon tudom hitelesen megmutatni, amit szeretnék. Egy TED-es (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakoztatás, dizájn – konferenciák globális sorozata) videó és címe döbbentett rá, hogy igen, pont ezt kerestem, tökéletesen illik a saját koncepciómhoz. Mellette sokat olvasok, nézelődöm az interneten. Itt most Pilinszky naplójával és Villém Flusser írásaival éjszakáztam. A kiállítás egyik sorozatának címét a Boldogsághelyeket, pont tőletek „loptam”, mert irreálisnak és cukormázasnak találtam ezt a kifejezést. A címek általában később találnak meg engem, mikor már kész vagy majdnem kész a munka. Többnyire sorozatokban gondolkodom és a munkák folyamatosan alakulnak, változnak kapcsolódnak egymáshoz. Én próbálom az álmaim valóra váltani és mellette a lehetetlen kapcsolatokat „keresem”, amik tudnak szívfájdalmat okozni, mert abból születnek az igazi munkák. Amikor tele van az ember zsebe pénzzel és szerelmes, akkor nem gondolunk arra, ami nem jó.”
Kérdéseinkkel hiába provokáltuk Anikót nem erősítette meg, hogy a „szándékos vakságot” a hazai viszonyokra értette, de ezt elárulják helyette a művei, és azok főszereplői: Kossuth Lajos, a birkák és Magyarország.
Műveinek további főszereplői a birkák, amelyek erős szimbiózisban, kölcsönös és hasznos együttlétben élnek a képek másik főhősével, Magyarországgal. Birka fríz sorozatán birkák lepik el Magyarországot, itt-ott válaszul pedig Magyarország lepi el a birkákat. Összesen 18 falra rögzített „birkás kép” vezetett fel a lépcső mellett az emeletre, mintha korlát lenne.
A Birka fríz I.-en a birka oldalán jelenik meg Magyarország, akár egy nyílt seb vagy egy sugarakkal körülölelt vallási szimbólum, mint egy Mindent Látó Szem. Magyarország és a birkák szorosan együtt mozognak, alighanem a valóságban is, de erről bővebb információk a belpolitikai hírek között találhatók. A birkák hol natúr színekben játszanak, hol arany vagy rózsaszínűek. Fekete bárány viszont nincs közöttük, jelezvén, hogy bűnbakkeresés nincs, csak állapotjelzés, finom irónia. Ebből a sorozatból szinte sugárzik a mai magyar valóság borúja.
Birka fríz I.
Herbert Anikó több művében foglalkozott a Kossuth Lajos szobor eltávolításával. Megfestette a szobrot, amint karjára erősített hevederekkel a Parlament elől magasba emelve éppen szimbolikus terek fölé repül. A műterem mennyezetéről pedig három egyforma, a festményen lévő szoborral megegyező alakú, egymással párhuzamosan elhelyezett, valószínűleg műanyagból, esetleg plexiből kivágott Kossuth szobor sziluett lógott lefelé. Az egyik a festményen lévővel megegyező színben, a másik átlátszó, a harmadik pedig fehér színű.
A művek nem titkoltan figyelmeztetések, emlékeztetők, hogy a szabadság eszménye, amelyet Kossuth is jelentett a maga korában, ki is szállhat az ablakon úgy, hogy még csak vissza se néz.
Nem tettem még említést az idővonalra feltöltött képekről. Ezek a viszonylag kisméretű, sötét képkerettel rendelkező absztrakt művek, szám szerint hat darab, melyekre gondolatokat, idézeteket írt, hol kézzel, hol írógéppel. Olvasom az írást:
„MERÜLÉSI NAPLÓ
egy gyógyszer a föld annak, ki tátong a létben’ mert sose szült és sosem”
„mindig sírt, ha vesztett, folyton nedves volt az arca, mint nyilvános vécéken a közös törülköző. IZ”
„Nem akarsz se macskát, se gyereket. Egész nap a temetőket járod, hogy néhány halottat örökbe fogadj IZ”
„akik azzal dicsekednek, hogy a kemény sportokat szeretik pedig csak azt várják hogy végre összeszedje a fegyvereket a tornatanár IZ” (Izsó Zita: Közelharc)
„túl rövidek a mondataid, IZ”
„Nem akartuk tudni, mit titkolnak. IZ”
„Csak ha a sziget elhagyatott partjait nézte, akkor érzett nyugalmat. Talán mert tudta, sosem jut el oda. GYÁ” (Györffy Ákos: Tengeröbölben)
„Addig menj, még el nem felejted a neved. Te nem vagy, de majd valamikor leszel. Eljön aza a pillanat a fák között, meg fogod érezni, tudni fogod. Mint a harkály, mint a cincér, mint a csillag. Most még nem. Most még semmi se vagy. GYÁ”
„Akkor úgy döntöttem, nem szólalok meg többé. Nem szólok senkihez, mert nem érdekel senki és semmi, ami nem olyan mint ez az erdő. Kérdeznek vmit, nem válaszolok. GYÁ” (Györffy Ákos: Egy kagylóban)
Festményein saját jelrendszert alakított ki. A birka motívumon kívül, megjelentek a tojás, az embrió alakban lévő ember, a csirke, és egyéb állatok sziluettjei.
A pályakezdés időszakában nagyon fontos, hogy miként segíthetik hozzá a fiatal művészeket ahhoz, hogy esélyt kapjanak a sikeres indulásra. A hazai megjelenéseken túl a külföldi, műértő közeg nyújtotta befogadói környezet kiváló lehetőséget jelent a fiatal kortárs magyar művészek számára. Ez az Amadeus Művészeti Alapítvány, ide szeretne bekerülni, és ennek keretén belül saját műtermet kapni. Mellette folyamatosan pályázik külföldre és itthon egyaránt. Nagyon szeretne pár hónapra Japánba kijutni,hogy saját papírt készíthessen és azokkal kísérletezzen.
Az utóbbi időben felgyorsultak a történések körülötte, a sikerek sem kerülték el. 2012-ben Junior Prima Díjra jelölték. Kiállítás kiállítást, újságcikk újságcikket követ, munkái többször feltűnnek az M1-en szerdánként látható a „Kortárs” című műsorban. Nagyon sok rajongói telefont és e-mailt kapott, többször jelent meg róla cikk a Népszabadságban, csak az online a kritikát több, mint 15 ezren olvasták el, a Lendület Magazin három cikket is írt róla, és azóta is folyamatos tárgyalásokban van. Büszkeséggel tölti el, hogy meghívták a Magyar Akvarellfestők Társaságába, olyan jeles társak közé, mint Bukta Imre, Földi Péter, Fehér László. A visszajelzéseket – akár pozitívak akár negatívak – megszívleli, „a negatívokat a megfelelő konklúzió után el kell engedni.”
Érdeklődő kérdésünkre Anikó elmondta, hogy a „Szándékos vakság” rohamtempóban készült, és mivel nem hatalmas volumenű kiállítás volt, kézben tarthatta a dolgokat. Lévén elég maximalista az időből mégsem csúszott ki, de rendesen „mantrázott pakolás közben”. (A mantrázás két szóból tevődik össze, a man = gondolkozni, és a tra = védelem szavakból. Összeolvasva védelmi gondolkodási eszközt jelent, olyan gondolkodási és beszédeszközöket, amelyek révén az idegrendszer, a tudat alatti befolyásolható.)
A „Szándékos vakság” című kiállítás megnyitója után rázúdult minden, elkapta az influenza is. E kiállítás utáni héten rendezték a „Bukowski a Süsüben” című újabb kiállítást, amire beígért egy Bukowskis képet, ezt már szó szerint lázasan festette. [Az Egri Tanárképző Főiskola Vizuális Tanszékének egykori és mostani diákjai Charles Bukowski halálának 20. évfordulójának szentelték a kiállításukat. Henry Charles Bukowski (1920-1994) német-amerikai költő, író.]
Munkamódszere iránt érdeklődésünkre elmondta, hogy periodikusan fest. Mondjuk három hónapig hatalmas elánnal, munkakedvvel, reggeltől estig, ha ugyan nem hajnalig. Aztán pár hónapig visszafogja magát. Ilyenkor rengeteg más dolga is van, pályázati felhívásokat keres, pályázatokra jelentkezik, csoportos és egyéni kiállításokra készül, stb., stb. Van dolga bőven. Az évek során rengeteg pályázatot, különböző helyre szóló lehetőségeket próbált megragadni. Ezeknek töredéke végződött sikerrel.
Technikájára a vegyes technika a jellemző, általában az akvarell alap, illetve a papír használata szinte mindegyik munkáján megtalálható. „Szeretem ezeknek az anyagoknak a kiszámíthatatlanságát és megismételhetetlenségét.” – mondta. Foglalkoztatja a textúrák, rétegek és anyagok játéka. Szinte térbeli alkotások, azok is, amelyek amúgy kétdimenziósnak készültek.
Le a kalappal Anikó előtt, szép volt, stílusos és igazán különleges. A véget érni nem akaró, néha akadékoskodónak tűnő – de valójában nem akadékoskodó, hanem érdeklődő – kérdéseink ellenére mindvégig kedves volt, mosolygós és főleg türelmes.
Apropó, szépség. Mind az Alkoholos Filcben 2011. áprilisában, mind a Galéria IX-ben 2014. februárban rendezett kiállítását Szombathy Bálint „szépségkutató” nyitotta meg. (Bálint 1950-ben született, művésznevei: Art Lover, Karen Eliot; szerbiai magyar képzőművész, performansz, fotóművész, költő, művészeti író, műkritikus) Az Alkoholos Filcben Anikót „Sophie Marceau”-nak nevezték. (Sophie Marceau franc színésznő, aki olyan sikerfilmekben szerepelt, mint „A rettenthetetlen” és „A világ nem elég” című James Bond film.)
Végül Anikó személyes üzenete: „Merjünk önmagunk lenni, merjük megismerni önmagunk és ne féljünk a változástól. Inkább vállalom a bukás kockázatát, mintsem sajnáltassam magam. Ne problémának lássuk magunkat, hanem megoldásnak. Hiszek a sorsfeladatokban is, ami gyakran jár csőddel, kudarccal, ahol megbukik az ember önmaga előtt is.”
Varga László