Esterházy Art Award "Short List 2021" Trapp Dominika
2021-ben az Esterházy Art Award-ra 282 pályázat érkezett be. A kiírás a hagyományos festészeten kívül lehetővé tette a festészettel operáló nagyobb térinstallációs munkákkal és még csak papíron létező tervekkel való pályázást is. Ezeket azonban a kiállított 26-os körbe történő jelölés esetén meg kellett valósítani.
A három 45 évnél fiatalabb díjazottat egyenként 5000 euróval jutalmazták. A 2021-ben kiválasztottak Rózsa Luca Sára (1990-), Tranker Kata (1989-) és Ulbert Ádám (1984-) lettek. Mindhárman Budapesten élnek és alkotnak. Bár Trapp Dominika nem került a kiválasztottak közé alkotásai figyelmem előterébe jutottak.
A kiállítás véleményem szerint jelentőségénél, azaz méreténél, központi szerepénél és a jelölt művészeknek a nemzetközi szakmai zsűri által történő kiválogatásánál fogva a hazai kortárs fiatal művészeti színtér legmértékadóbb áttekintésének minősíthető.
A kiállítással kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot felvetni.
A kiállított anyag nagy része a materialitás és a testiség szerepével foglalkozik. Már említettem, hogy a festészettel rokon vagy határos nagyobb térinstallációs munkákkal is lehetett pályázni. Nos, ebből a kiállításon valóban nem is volt hiány, a továbbjutott 26 művész jelentős arányban képviselte ezt a területet.
Mondanivalómban most Trapp Dominika esetére koncentrálok, aki 1988-ban Budapesten született, Budapesten él és dolgozik, tehát nem külföldről hazaérkezett művész, aki automatikusan hozza magával a nyugati művészeti kultúrát, illetve annak szélsőségeit. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának a hallgatója. Doktori kutatásai során a „Nomád Nemzedék elnevezésű, a 70-es évek elején, a magyarországi táncházmozgalom részeként kibontakozó ifjúsági népművészeti mozgalom örökségével foglalkozik”.
Egy művészeti doktor szinte ösztönzött arra, hogy az ő példáján, illetve művein keresztül kíséreljem meg behatóbban megismerni, illetve megfejteni a kortárs művészet titkát, vagy ahogyan egy 2021. május 21-i interjújában a riporter fogalmazott, hogy szeretnénk megismerni „a képzőművészeti színtér mögötti filozófiai vagy éppen társadalomtudományi háttérmunkát, ezzel beavatottá válni olyan problémafelvetésekbe, amelyek láthatóvá teszik a képzőművészet társadalmi beágyazottságát, melyek kívülről nézve sokszor mégsem láthatóak.”
Annál is inkább kíváncsi lettem, mert a Ludwig Múzeum által ingyen adott prospektus Trapp Dominikáról szóló ismertetője szó szerint így kezdődik „Az anorexiát sokáig a kudarc tipikus női formájaként diszkreditálták. Trapp Dominika művészetében saját tapasztalatai alapján egy egészen más perspektívát ajánl.” (Megjegyzem, hogy a kiadványban lehozott szövegeket a kiállító művészek bocsájtották rendelkezésre.) A WikiSzótár szerint az anorexia „állandó étvágytalanság, és a következtében beálló kóros soványság.” A diszkreditál ige jelentése pedig „ tekintélyét aláássa, lejárat.” Ezek szerint kiadvány szövegének az értelme: az állandó étvágytalanságot és a következtében beálló kóros soványságot sokáig a kudarc tipikus női formájaként járatták le. ???
A korábban hivatkozott interjúban a riporter a következőt kérdezte Trapp Dominikától: „Ki lehet-e emelni egy vagy több olyan könyvet, tanulmányt vagy szerzőt, amely nagyon meghatározó a munkásságod szempontjából?” Trapp Dominika a következőket válaszolta: „Simone Weilt hívom segítségül leggyakrabban, legutóbb a „Power Must Grow, If It Doesn’t Grow It Rots” című kiállításom kapcsán, melyben a saját feminizmusom dogmatikusságát kíséreltem meg felülvizsgálni: azt, hogy a radikális feminista diskurzus kezdeti terápiás hatása, személyes tapasztalásom szerint, hogyan alakult át az identitásomat kimerevítő, a kritikai reflexióimat és az ideológiával szembeni diszkomfort érzeteimet kifejezni nem engedő állapottá.”
Hát kellett ez nekem? Én megpróbáltam.
Mindezek után nézzük meg jobban Trapp Dominika egy külön kis teremben kiállított installációját, melynek már a címe is angol: „Power must grow, if it doesn’t grow, it rots”. (Szegényes fordításomban ez azt jelent, hogy a hatalomnak nőnie kell, ha nem nő, akkor elkorhad.) Pedig Trapp Dominika Budapesten született, él és dolgozik. Nem külföldre szakadt hazánk fia, nem külföldön született és nálunk otthont találó művész, hanem Budapesten született, él és dolgozik.
No akkor lássuk a medvét.
A kiadvány szerint a felépített installációban egy „budoár” újraértelmezését látjuk. A budoár nem más, mint egy női szoba a pihenés és az öltözködés számára, általában választékos ízléssel rendezik be, ahová a ház asszonya pihenésre, egyedüllétre vonulhat vissza, valamint olykor a hölgyvendégeit is itt fogadhatja. A budoár installációban láthattunk egy festett fésülködőasztalt, melynek a tükrére maga a művésznő önarcképe volt ráfestve. A fésülködőasztal fiókjából több méter hosszú, széles papírtekercs (ami a prospektus szerint valójában bőrszalag) kígyózott át a kis termen, rajta kézírással, természetesen angolul egy végtelen hosszú, zsúfolt szöveg. Azt szintén a kiadványból tudhatjuk, hogy a hosszú kézírás önvizsgálatot tartalmaz. Kár, hogy teljesen soha nem tudjuk meg, hogy ez az önvizsgálat mit tartalmaz. És ha mindez még mindég nem volna elég, a teremben felülről lebegő, plexiüvegbe rögzített rajzok lógtak lefelé, melyek hajat, hajcsatokat ábrázoltak, ezek összevisszaságukban idegdúcokra emlékeztettek. Az ismertető szerint földönkívüli lényekké formálódtak.