Ilja Ehrenbug: Julio Jurenito 1921
Ilja Ehrenburg fenti című művében a Mester elmondása alapján a művészet egész értelme abban rejlik, hogy a kultura többi emeltyűjéhez hasonlóan, lehetővé teszi az emberek megszervezését. Igy volt ez az emberiség történelmének mionden korszakában. A művészet a különböző egyéneket szoros nemzeti, vallási, társadalmi sejtekbe tömörítette, együttes szeretetre vagy gyűlöletre, munkára vagy harcra, egyszóval az életre. Nemcsak a piramis vagy a gótikus székesegyház, de a bánatos dal vagy valamelyik trecento mester Madonnája sem egyéb, mint kötőanag a hatalmas építményhez, üzemanyag, hogy a mindennapi élet menjen tovább.
"Milyen ostoba tréfa, milyen szánalmas harakiri a művészet gőgös szakítása az élettel!..."
A művészet diadalmasan megváltoztatja hivatását: az egyik lovat kifogják a kocsiból, s az állat értelmetlen ugrándozással igyekszik feltartóztatni a kocsi haladását. A művészet már nem megszervezni akarja az életet, ellenkezőleg, állítólg azon fáradozik, hogy eltávolítsa az élettől az embert. Mivel azonban akármilyen lángész is valaki, mégsem ugorhat magasabbra a maga mércéjénél, mindez a görcsös ugrándozás mégiscsak az élet keretén belül marad, s legfeljebb bomlasztani próbálja. Így kezdődött a művészet harca az élet ellen, és így folytatódik ma is. Az élet száz még száz szervező módszert alkalmaz. És a művészet? A művészet játékká válik, néhány beavatott sportjává, a lelki betegség különböző tüneteivé, Mister Cool ebéd utáni szeszélyévé, amely azonban nem oly nélkülözhetetlen számára, mint egy pohár Cordial Medoc vagy a puha párna.
....