január 29-én 16 óra
Tárlatvezetés a Szépművészeti Múzeumban az „Immendorff. Éljen a festészet!" c. kiállításon
Tárlatvezető Lovas Dóra művészettörénész
Az Immendorff. Éljen a festészet! a második világháború utáni (Nyugat-)Németország különböző képzőművészeti irányzatainak egyikét, az aktív politikai tevékenységet is folytató, társadalmi szerepeket is vállaló, „nyugtalan" képzőművésszel, Jörg Immendorff-fal (1945–2007) foglalkozik.
Immendorff Joseph Beuys tanítványaként Düsseldorfból indult és kizárólag a festészet műfajára, azaz a sík képhordozó felületre, mediálisan az olajra és a vászonra koncentrált. Indokolta ezt az, hogy a festészet jelentős átalakuláson ment keresztül a háború utáni Németországban, és az 1960-as és 1970-es években uralkodó konceptualizmus és objektművészet „képellenes" szemlélete után az 1970-es évek végétől, az 1980-as évek elejétől felerősödtek a különböző festészeti tendenciák: feltámadt a „kép iránti éhség". Németországban megtörtént a festészet „legitimációja", és ebben a festészeti felélénkülésben és művészeti szemléletváltásban Immendorff szerepe ma már vitathatatlan.
Jörg Immendorff az egyik legmegosztóbb képzőművész a második világháborút követő németországi művészeti szcénában, mivel festészetét nem lehet klasszikus műélvező, esztétizáló módon megközelíteni, nem lehet művészettörténeti kategóriákba besorolni, képtémái, képi megoldásai sokak számára máig kényelmetlenül hatnak. Mindeközben ő az egyik „legtipikusabb" nyugatnémet festő az adott korban, nem csupán képeinek egyértelmű német (politikai) tematikája miatt, hanem azáltal is, ahogyan a korábbi német festészeti hagyományokat – Otto Dix, George Grosz, Max Beckmann képi világát – továbbviszi, és közben új megoldásokkal gazdagítja őket.
Karakterisztikus, örvénylő, izgatottan színezett, állandó mozgásban lévő képi világához/kompozícióihoz lépésről lépésre jutott el. Éppen ezért a tárlat fő hangsúlya Immendorff festészeti megoldásainak többszöri átalakulására helyeződött, mivel úgy gondolják, hogy művészetének eddigi tárgyalásai kapcsán kevesebb esetben esett szó festészetének gazdagságáról, képeinek vizualitásbeli összetettségéről, mint műveinek tartalmáról, politikai üzeneteiről.
Azt az ívet kívánják bemutatni, ahogyan Immendorff a korai babaképek szinte monokróm, statikus formavilágától eljutott a dinamikus, színpadszerűen (perspektivikusan) kialakított, erősen kolorisztikus Café Deutschland és Café de Flore-képekig, majd ahogy ebből ismét ellépett a perspektíva nélküli, csendesebb, magányosabb, elmélyültebb, újból egy-egy motívumra szorítkozó festészeti megoldások irányába. A színeire, az árnyalataira, a részleteire kívánják felhívni a figyelmet. „Csak színeket látok Immendorff képein" – hangsúlyozta Michael Werner műkereskedő is, akit Immendorffhoz nem csupán szoros szakmai, de baráti-emberi kapcsolat is fűzött.
Immendorff: Brrrd festő 1978.
Immendorff kaméleonszerű karaktere festményein is feltűnik: egyszerre volt képzőművész, festőművész, politikus, anarchista, dendi és rocker. Mind emberi, mind művészi magatartására a folyamatos aktivitás, az örök bírálat, az őszinte tükörtartás, a jelen lévő világ értékeinek megkérdőjelezése és az igazságtalanság elleni küzdelem a jellemző. A művek mögött álló alkotót az írásaiból és interjúiból vett idézetekkel mutatják be.
A kiállítás a berlini falleomlás 25. évfordulója előtt tiszteleg: Immendorff volt az egyik első képzőművész Németországban, akinek már 1970-es évekbeli munkáiban megjelent az ország „kulturális-szellemi" újraegyesítésének a gondolata, sok szempontból előrevetítve a később, 1989-ben bekövetkezett történelmi eseményeket.
http://szepmuveszeti.hu/kiallitasok/immendorff-eljen-a-festeszet-1469
FESTÉSZETET KEDVELŐK KÖRE – a művészeti szépség Klubja
Találkozunk 16 óra előtt 10 perccel a Szépművészeti előterében