FESTÉSZETET KEDVELŐK KÖRE – a művészeti szépség Klubja
December 16. csütörtök
Tárlatlátogatás Pinczehelyi Sándor festőművész kiállításán a Pécsi Galériában, tárlatvezetőnk maga a mester.
A Zsolnay kerámia aranykora – Gyugyi László gyűjteményének megtekintése a pécsi Sikorsky Házban.
Műterem látogatás Valkó László festőművész pécsi műtermében.
Pinczehelyi Sándor (64) a szocializmus emblematikus, kultikus képzőművészévé küzdötte fel magát, és ezt a státuszát a rendszerváltás óta is megőrizte. Az a fajta művészet az övé, amely nagyon társadalmi, nagyon politikai, de amely ezekről a dolgokról nem elvont metaforákkal, csak az elit számára hozzáférhető jelképekkel mesél, hanem egyszerűen, hétköznapian, akár a reklám kifejezőerejével.
Három világot egyesít műveiben, a három világot, amelyben párhuzamosan élünk, három keresztet, amelyet egyszerre kell cipelnünk: a szocializmust (illetve annak hagyatékát), a kapitalizmust (illetve annak magyar mutációját) és a magyar identitást, nemzettudatot (illetve annak keresését). Nem boncol, nem elemez, csak újrarendezi egy-egy művén belül az ezekhez kapcsolódó jelképeket. Jellemzőek műalkotásba foglalt tárgyai: Jézus, vörös ötágú csillagra feszítve, trikolór ágyékkötőben (Címe Emlékműterv II.). Applikált még vörös csillagba Coca Cola-logót, nemzetiszín sarlót, hamburgert, kólásdobozt, paprika vagy fafejű fejszét facsillagba állítva.
Kultikus alkotása szitanyomaton maga a művész, széttárt, majd keresztbe tartott kezében sarló és kalapács. Vagy éppen ugyanez harminc évvel később, a sarló és a kalapács már sehol, de a kezek még ugyanabban a görcsös pózban markolják a semmit.
Az Amerikában élő Gyugyi László a világ legnagyobb Zsolnay gyűjteményét hozta létre, aki a gyűjteményt Pécs városának adta/eladta. 2010. szeptembertől látogatható a gyűjtemény a felújított Sikorski házban.
Valkó László (64) Kaposváron született, élete Pécshez kötődik, szellemisége a nagyvilághoz. A finom vonalú, érzékeny grafikák és monumentális olajfestmények, a kollázs és montázs, akril és textíliák, a fotó és számítógépes grafika, a plasztika világában egyaránt otthonos, gazdag képzeletvilágának megjelenítéséhez gyakran együtt alkalmazza a különböző anyagokat, eszközöket, technikákat.
Festményeivel állandó résztvevője volt az egyesület által szervezett Kortárs Festészeti Triennálenak.
Pinczehelyi Sándor | |
Pinczehelyi Sándor munkái | |
Valkó László - Áldozat | |
Valkó László - Siratófal |
FESTÉSZETET KEDVELŐK KÖRE – a művészeti szépség Klubja
December 9. csütörtök 16 óra.
Élő klasszikusok: Műterem látogatás Nádler István festőművésznél
Nádler István olyan utat mutató személyiség, aki jelentős szerepet játszik az 1945 utáni magyar művészetben. Nemcsak az a következetesség csodálatra méltó, amellyel több mint két évtizeden keresztül kifejlesztett egy koherens plasztikai eszmét, és azt szüntelenül továbbalakította, hanem formanyelvének sokrétűsége is, valamint az a bátorság, hogy radikális változásokat vigyen végbe, és eközben mégis néhány alapvető elképzelést kövessen.
Nádler István késői örököse a magyar konstruktivizmusnak, továbbá annak a művészi ethosznak, amely a megalkuvásnélküliséget morális és esztétikai kérdésekben nyíltsággal és a változásokra való készséggel kapcsolja össze.
Összetéveszthetetlen sajátos egyéni formanyelve kifejezésre juttatja az új szubjektivizmust, amely a művészetet belső utak folyamatának tekinti. (Hegyi Lóránd)