- március 3-án 16 óra
Tárlatlátogatás Wagner János Munkácsy Mihály díjas festőművész kiállításán a Szentháromság Közösségi Térben
Tárlatvezető: Pokorni Péter festőművész
Wagner János festménye
"Wagner János festőművész hat évtizede van jelen alkotásaival művészeti életünkben: Fónyi Géza, Szőnyi István és Domanovszky Endre egykori tanítványa 1962-ben lépett ki a Magyar Képzőművészeti Főiskola kapuján. Az 1960-as és 1970-es években még a figuralitáshoz kötődő művek születtek műtermében, majd az 1980-as évektől a leképezés, az ábrázolás helyett magával a festészettel, a festészet anyagszerűségével, a festészet testiségével foglalkozott, s kompozíciónak fontos eleme volt a színek alól előszüremlő fény.
A képeinek mélyrétegeiben lappangó természet- vagy tájélmény motívumai átírt, elvonatkoztatott formákban jelentek meg. (…) Új képei már-már teljességgel lehántották magukról a tudatosságot, hogy az alkotói program átadhassa a helyét a lelki kiírásnak, az öntörvényű alakításnak.”
Wehner Tibor művészettörténész
FESTÉSZETET KEDVELŐK KÖRE – a művészeti szépség Klubja
Találkozunk: 4 óra előtt 10 perccel a galéria előtt. 1053 Budapest, Szép utca 1/B