március 23-án 16 óra
Tárlatlátogatás Dréher János festőművész „CSEND-TÉR festmények" c. kiállításán a Vizivárosi Galériában
Dréher nézőpontja átvitt értelemben közelre-hajoló, mert nem a házra koncentrál, hanem a falra, s a falon keresztül inkább a vakolatra.
Dréher János Kő-nyomat I. 2013
A vakolat segítségével felfigyel az elvont részletekre, s a rétegrészleteken át magára az anyagra és arra a gyakorlati eljárásra, amely képes megszülni egy autonóm és individuális művet.
A létrejött mű önmaga lábán áll, és
• az alkotószemélyiség belső forrásaiból,
• hangulataiból és tudatállapotaiból,
• emlékképeiből, valamint harmóniakészségéből és
• gondolataiból táplálkozik,
• és a személyes asszociációk mezején jár.
Dréher János művei olyan alkotásokként lépnek a világba, amilyenek még nem voltak, s amelyeket máskor, másutt és másnál még nem, vagy legfeljebb rokon értelemben tapasztalhattunk.
Alkotásai finoman összehangolt anyagi és szellemi, felszíni és mélységi, hovatovább értelmi és érzelmi léptékváltásokra képesek.
/Novotny Tihamér nyomán/
FESTÉSZETET KEDVELŐK KÖRE – a művészeti szépség Klubja
Találkozunk 4 óra előtt 10 perccel a Vizivárosi Galériában II. Kapás u. 55. Margit krt. sarkán.